Pár hónapja 6 éves unokánk, Emília, felfedezte, hogy abban a szekrényben, ahol karcsú műanyag tokjukban a DVD-k porosodnak sorakoznak, egy másik polcon vannak másfajta, széles gerincű dobozok is. Többek között egy közel 20 éves, "Családos állatok" c. Reader's Digest videokazetta sorozatra talált rá. Érdeklődve kérdezte, hogy mi ez? Elkezdtük magyarázni neki, hogy amikor az anyukája gyerek volt, akkor még... stb., de közben azonmód üzembe is helyeztem a (vajon milyen típusú?) videomagnót, hogy megnézhesse a filmet. 

Ez a történet ugrott be elsőre néhány nappal ezelőtt, amikor arról olvastam, hogy az utolsó videomagnó gyártó, a Funai, befejezte a VHS készülékek gyártását, és ezzel lezárt egy 40 éves korszakot.

De azután, másodjára, a kékóceánosításra fókuszáló agyam, akár egy egyre jobban belelendülő kazettacsévélő, rápörgött a témára, hiszen a VHS korszak története egy tipikusnak mondható kék óceán története, aminek érdemes megszívlelned a tanulságait, hogy felhasználhasd majd saját esetleges kékóceánosításodhoz. 

Akkor nézzük..., de előbb tekerjünk vissza a történet elejére!

1. A múlt század 60-as éveinek elején vagyunk, amikor a mágnesszalagos rögzítés már kb. egy évtizede létezik, de az erre alkalmas készülékek a bazi  túl nagy méretük és horribilis áruk miatt kereskedelmi forgalomba még nem kerülnek. Csak egyedi megrendelésre készülnek nagy, profi cégeknek, például a BBC-nek. 

1963-ban bepróbálkozik ugyan a Sony egy otthoni használatra szánt készülékkel (még mindig túl nagy és túl drága), majd 1969-ben egy másik típussal (már megfizethetőbb, de még nehézkes kezelésű), de nem sikerül áttörnie. 

Vajon miért nem sikerül áttörnie? Azért nem, mert ugyan a technikai innovációknak köszönhetően csökken a készülékek mérete, és így valamelyest bővül a vásárlói kör is, de ez még inkább a technikai innovációra fogékony embereket érinti meg, nem pedig azt a sokkal nagyobb tömeget, amelyik vásárlói értéknek

• a könnyű kezelhetőséget,
• a legalább 1 órányi felvételre alkalmas tárolókapacitást 
• megfizethető árat

tekinti.

2. Elérkezünk 1976-hoz, amikor a Sony piacra dobja a Betamax rendszerű készülékét, ami méretben, árban már elfogadható, kiváló képminőséget produkál, és 1 órányi filmet lehet rá rögzíteni. De még ezzel sem sikerül neki az áttörés!

Vajon miért nem sikerül megint áttörnie? Azért nem, mert a Sony a vörös óceán egyik - a vásárlói értékre veszélyes - stratégiáját követi: az általa gyártott saját formátum (Betamax) világszabvánnyá tételével monopolhelyzetbe akar kerülni. 

3. A valódi kék óceánt a JVC fedezi fel, mégpedig 1977-ben, a Vidstar, VHS rendszerű videomagnójával, amivel át is töri az otthoni videomagnózás vörös óceánjának határait, és egyben el is indítja az első formátum háborút. (Amit csak 7 évre rá, 1984-ben, sikerül megnyernie.)

Miért robbant ki a formátum háború?
Ahhoz, hogy ezt pontosan értsük, megint tekerjük vissza a történet szalagját egy kicsit az időben!

A JVC a VHS rendszert már az 1970-es évek eleje óta fejleszti, 1973-ra ki is jön a prototípusával, így amikor a Sony 1974-ben a Betamax formátummal piaci monopóliumra tör, ez, érthetően, nem tetszik a JVC-nek.

Ezért a JVC szakít az addig megszokott piaci logikával, és új piaci megközelítést használ: kék óceán stratégiát alakít ki a VHS elterjesztésére. (Ezt persze akkor még nem nevezték kék óceán stratégiának, hiszen ennek elméletét majd csak a 2000-es évek közepére dolgozza ki W. Chan Kim és Renée Mauborgne.)

Hogy mi ez az új piaci megközelítés?
Ez a Kék óceán stratégia, 

• amelyik a nemvevőkre fókuszál, és 
• amely nem megoldani akarja a problémát, hanem újradefiniálni azt! 

Ebben a rendszerben gondolkodva a JVC előre rögzíti, hogy a fejlesztendő VHS terméknek az alábbi feltételeket kell teljesítenie:

• kompatibilitás mindhárom - PAL, SECAM, NTSC - televíziós rendszerrel
• TV műsor szintű képminőség
• 2 órányi felvételre alkalmas kazetta
• minden szabvány szerint lejátszható kazetta
• videokamera-csatlakozás
• két videomagnó közötti másolás lehetősége
• megfizethető ár
• könnyű kezelhetőség
• olcsó karbantarthatóság

Nézd meg, hogyan ábrázolható mindez egy értékgörbével - az általad már remélhetőleg ismert - stratégiai táblán, összehasonlítva - az akkor egyetlen valamirevaló konkurensével -, a Sony-éval!

Amit le tudsz olvasni a stratégiai tábláról, az az, hogy 

• a JVC lemond arról, hogy a legnagyobb fejlesztési költséget felemésztő képminőség kulcstényezőben a legjobb legyen (lásd: a képminőség értéke a táblán kisebb, mint a Sony-é),
• cserébe egyrészt meglévő kulcsterületeket - felvétel időtartama, kényelmes kezelés, egyszerű karbantartás - fejleszt,
• másrészt - a kivételes hasznosság megteremtésére új kulcstényezőket hoz létre: szabványosítás, kamera, összekötés.

Ezzel a stratégiával ugrásszerűen megnöveli a vásárlói értéket, és ezzel addigi nemvevői legnagyobb részét vevővé változtatja.

Ahhoz, hogy a JVC mindezt meg tudja valósítani

• gyökeresen átszervezi a cég teljes működését, 
• jelentősen csökkenti a költségeit, és
• a felszabaduló erőforrásait a vásárlói érték növelésre fordítja.
  
  

4. Igaz, hogy a JVC kék óceánjának hullámai véglegesen csak 1984-ben, a formátum háború megnyerése után csendesednek le, de a fenti stratégiai táblán látszik, hogy a stratégia teljesíti azt a 2 feltételt, ami mutatja, hogy alkalmas kék óceán megteremtésére.

E 2 feltétel része annak az ún. "lakmusz papír teszt"-nek, ami összesen 3 feltételt vizsgál.

1. Az értékgörbe különbözik-e (divergál-e) a piaci átlagétól?
2. Az értékgörbének egyértelműen van-e fókusza?
3. Van-e a cégnek jól megkülönböztethető szlogenje?

Az első 2 pontot láthatod a táblán, és a szlogen "A home video system that can bring out your star quality." is rendben van.

Ez a 7 éves formátum háború azt is megmutatja, hogy egy idő után a kék óceánban is megjelennek a másolók vagy követők, tehát elkezd vörösleni a piac, de a jól megválasztott kiinduló stratégia jó ideig előnyt és védelmet jelent. 

Épp a Sony a legjobb példa arra, hogy nem olyan könnyű átállni, hiszen csak 1993-ban hagyja abba a Betamax rendszerek gyártását. Viszont már 1988-tól gyártja a VHS készülékeket.

Ennek (is) köszönhetően Emília unokánk is Sony VHS típusú videomagnón nézi azóta is nagy kedvvel a "Családos  állatok" életét.